Zsupsz... ugrom, mert ugrani akarok

Ez egy másik világ, ez a jól eltervezett új életem. Az enyém. Mert megérdemlem.

Új blog, új gondolatok... Na persze, csak szeretném. Talán új szavak a régi köntösbe bújtatva.

Zsupsz! Beleugrom. Vigyen, tépjen szét, ráncigáljon valahova, mert elég volt. Fájok.

Keringek, forgok. A 22-es csapdája. Már önmagában is beszédes ez a szám. Ez a szerencseszámom is. Ma van a hónap 22. napja. Ma hét hónapja, hogy elment. Végleg. El akart menni, elkívánkozott. Aki menni akar, tartani erővel nem lehet. Jött egy új lehetőség, egy új szerelem. Itthagyott. Szerettük egymást, de valamiért nem működött. Valami elfogyott a végére.

Hét borzasztó hónap. Egyszer fenn, máskor lenn. Eldöntöm, hogy vége és kilépek. Valamerre, mert a múló órák önmagukban nem segítenek. Csak vagyok. Semmi nem történik.

Pár hete döntöttem: vonat. Nem ment.

Döntöttem: elvándorlok. Nem ment.

Pár napja döntöttem: csak azértis kimászom, akkor is ha beleszakadnak az izmaim.

Pár napig élt a remény. Ma valami megint megtört bennem. De még küzdök, még tekerem a bringát felfelé. Szétszakadok, szétrobbanok. Tudom, feladni nem szabad. De nem látom a végét.

Döntöttem: kimozdulok, ismerkedek, lazítok, levegőt veszek. De szétfeszítenek az érzések, nem bírom magamba tartani. Nincs türelmem. Ki akarom adni magamból amit érzek, a gondolataim, a vágyaim. Kimondani azt amit gondolok, amit érzek. Elrettennek tőle. Nem tudnak ezzel mit kezdeni.

Hullámvölgy. Ismét, mint annyiszor már. Nem tudom most hogyan, de kijövök belőle. Csakazértis! Naív vagyok. Hiszek a jó világban, hiszek az igázságosságban, hiszek az őszinteségben, hiszek az önzetlenségben, hiszek a szerelemben, hiszek a könnyekben, hiszek... hiszek... hiszek... Talán csak egy dologban nem hiszek.

Magamban...